Van ami elválaszt és van ami összeköt, van ami közös de van olyan is amit nehezen érthetünk meg. Nemcsak az idő, de az adott időszak felfogása, lehetőségei és kívánalmai is elválasztják a kiállításon szereplő hat művészt viszont összeköti őket az, hogy mindannyian számos feladatnak megfelelő nők és az üveg anyaga, amelyet művészi önkifejezésük elsődleges eszközének választottak.

Három generációt képviselnek : L. Szabó Erzsébet és Vida Zsuzsanna az 1970-es évektől alkotó művészek, számtalan elismerésben részesültek hutában készült edényeik és kisplasztikáik. Az öblösüveggyártás fénykorában mint ipari tervezők voltak jelen, edényeik , poharaik és más használati eszközeik révén lettek híresek, munkáikat üvegfúvó mesterek kivitelezték. Vida Zsuzsanna a Képző – és Iparművészeti Szakközépiskola üveges tanszékvezetőjeként tanított generációkat az ipari üveggyártásra, majd kísérletezett melegen alakított ismételhető plasztikákkal.

Smetana Ágnes és M. Tóth Margit képviseli a következő generációt. Ők 1980-ban diplomáztak a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Habár még számukra is elérhetőek voltak az üvegyárak technikai lehetőségei mégis teljesen más felfogással álltak neki munkáik létrehozásának . Saját hangjuk megtalálása sokkal fontosabb volt számukra mint az ipar számára való tervezés ahogyan az is, hogy munkáikat saját maguk kivitelezzék. Smetana Ágnes még funkcióval látja el a hihetlen műgonddal, kézifúvással készülő virágos kertjeit, míg M.Tóth Margit „belső útjait” keresi és követi állatfigurás casting technikával készülő plasztikáival. Mindketten nemzetközileg elismert művészek. Ők kezdték el feszegetni és feszegetik ma is azokat a kérdéseket, amelyeket a következő generációt képviselő Soltész Melinda és Hegyvári Bernadett már direktbe tesz fel a képzőművészetnek.

Ők ketten egyértelműen szobrokat akarnak alkotni és olyan területre betörni ahonnan egészen mostanáig az üveg sajátos anyaga, tulajdonságai és magas technikai felkészültséget igénylő mivolta miatt ki volt zárva. A 80-as évek végén leomló vasfüggöny megengedte a stúdió üvegmozgalomhoz tartozó tudás beáramlását, a szimpozionok, ahol addig Magyarországra el nem jutott vendégművészekkel lehetett találkozni mind-mind felszabadította az anyagot és utat mutatott a szobrászat felé.

A három generációt képviselő hat művésznő időbeli utazásra invitálja a kiállításra látogatókat,az üveg anyagának, felhasználásának átalakulását követve, egy anyag felfedezését szorgalmazza a képzőművészet számára. Befogadja-e azonban a képzőművészet ( elsősorban Magyarországon) ezt az eredetileg nagyon is ipari anyagot? Remélhetőleg ez a kiállítás segít formálni nemcsak a mindennapok közönségét de a művészek hozzáállását is ezzel a nem mindennapi anyaggal kapcsolatban . Ezzel együtt felhívja a figyelmet arra hogy, habár ezer feladatot kell megoldania egy nőnek attól még ugyanúgy alkotásra, önkifejezésre vágyó ember is aki képes egy ilyen verzatilis anyagot nemzetközi szinten is sikeresen megformálni . A kiállítás vándorkiállítás is egyben. Eddig a szentendrei Péter-Pál Galériában mutatkozott be sikeresen, következő állomásai között szerepel, Hévíz, Pannonhalma és Budapest is.

Hegyvári Bernadett