Wrapped Form VI., 2022
Fúvott üveg kékes-fémes Vitrográffal húzot üvegszállal borítva
30 x 56 x 19 cm (sz, m, mé)

“Ha emlékezetem nem csal, először 2017-ben kezdtem el az üvegszálak készítését és használatát, és azóta is végigkísérik munkásságom. A Wrapped Forms sorozathoz először többezer kilométernyi különböző színű, reduktív üvegszálat készítettem az általam épített Vitrogáffal. Ezeket az üvegszálakat azután a hutában (üvegfúvó stúdió) egyszerű alapformákra helyeztem. Szándékom volt, hogy a tárgyak felszínére irányítsam a figyelmet, hogy a néző mélyebben belemerülhessen az üveg apró részleteibe és az összefonódó fonalak által létrehozott mintázatokba.”

A művészről

Telegdi Balázs, szentendrei üvegművész, az üveg anyagi tulajdonságaiból merít ihletet. Munkái a készítő és az anyag közötti párbeszéd eredményeként születnek, miközben kevésbé ismert vagy váratlan reakciókat keres az olvadt anyagban. Úgy véli, hogy az üvegművészet hosszú történelme ellenére mindig van valami új felfedezni való. Munkái mindig anyagkísérletekként indulnak, ahol apró részleteket vagy nagyobb jelenségeket keres, amelyek az új műalkotás középpontjává válhatnak.

2016-ban szerzett üvegtervezés szakon BA diplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, majd 2020-ban üvegművészet szakon a Dán Királyi Akadémián.

Munkáit többek közt olyan intézményekben és eseményeken állították ki, mint a Velencei Üveg Hét – Ateneo Veneto, a Belgrádi Iparművészeti Múzeum, a London Glassblowing Gallery, a Szent István Bazilika, a Műcsarnok, a Prágai Vár és a dániai Glassmuseet Ebeltoft. Megítélték neki a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti ösztöndíját, a Moholy-Nagy László Fotmatervezési Ösztöndíjat, a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjat és a Dán Művészeti Alap Művészeti ösztöndíját. 2021-ben elnyerte az 1. helyezést a Stanislav Libensky Díjon, és 2023-ban egy hónapot töltött a Corning Museum of Glass-ban, mint meghívott rezidens művész (Artist in Residence).

Balázs hosszútávú célt tűzött ki maga elé: Magyarország első közösségi üvegfúvó műhelyének létrehozását, ahol a diákok és művészek egyaránt dolgozhatnak és fejleszthetik képességeiket. Ezzel egy üvegfúvó közösséget szeretne létrehozni Európának ezen a szegmensében, segítve ennek az izgalmas szakmának a túlélését és virágzását.

    Kosaram
    A kosár jelenleg üres