A napló
Azt hiszem, kivételesen könnyű dolgom van, mert kiállító művészünkről nem nehéz feladat jókat mondani, sokan megtették már előttem, többek között házigazdánk Hefter László is, 2005-ben a Piramis Galériában, amikor az anyaghoz való elementáris kötődése miatt megkockáztatta azt a feltevést, hogy művészünknek „talán már a bölcsője is üvegből volt”. Gopcsa Katalin egyik megnyitó beszédében pontosan fogalmazott, amikor azt írta, hogy: „Köblitz biztos tudású, anyagát jól ismerő szakember: mestere az üvegnek”. Világos, manapság ritkán elhangzó kijelentés, mely pontosan tükrözi az alkotó felkészültségét, fölényes mesterségbeli tudását, melyhez hiteles művészi mondanivalót társítva megkapjuk a jó művész képletét.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a német gyökerekkel rendelkező Köblitz Birgit világpolgár. Önálló kiállításai Magyarországon kívül többek között Németországban, Luxembourgban, Angliában, Hollandiában voltak. Csoportos kiállításokon a távoli Japánban és Kínában is szerepeltek alkotásai. Munkáit japán, német, magyar közgyűjtemények és számtalan magángyűjtemény őrzi, több évtizedes alkotói pályája során fontos egyházi és világi megrendeléseknek tett eleget itthon és külföldön egyaránt. Autonóm üvegtárgyak, önálló plasztikák, üvegfestmények, építészeti munkák szerepelnek művészi repertoárjában.
Ars poeticájában Birgit azt írja, hogy alkotóként: a belső egyensúlyt, az irányt, a kétséget, egyszóval a lényeget kutatja. A változás foglalkoztatja, az út, az úton levés, ami az üveg átalakulásának folyamatában, a vele folytatott dialógusban tetten érhető és vizuálisan is leképezhető. Ez a változás, ami a szilárd halmazállapottól a képlékenyen át vezet – miközben az anyag lényege is minősége is megváltozik – a szakember által irányított, kontroll alatt tartott folyamat, melyben azonban a meglepetésnek, a játékosságnak is jut bőven szerep.
A ma nyíló A Napló című kiállítás témája különösen aktuális, hiszen anyagával Köblitz Birgit a közelmúltra reflektál, a kényszerű „új időszámításunk” előtti időnek, egy portugál nyelvterületen kis hátizsákkal tett élményteli utazásnak állít emléket, amit 2019-ben élt át férjével. Munkáiban azt az elementáris létélményt dolgozza fel a művészet nyelvén, mely mindannyiunkban alapvető változásokat generált, valamilyen szinten mindenkit kimozdított a jól megszokott komfortzónájából. „Megállt az idő. Visszahúzódva élünk, mint a remeték.”– fogalmazta meg Birgit ezzel kapcsolatos érzéseit. Az új helyzetben materializálódott, súlyos időnek az önkifejező ember számára kizárólag a cselekvés ad értelmet, az teszi elviselhetővé, csak az segít elfogadni a kényszerhelyzetet, az átmeneti tehetetlenségi állapotot: „Ez a napló-fészek úgy készült, mint egy mandala vagy egy graffiti – a legfontosabb volt, hogy elkészítsem.”- enged betekintést gondolatvilágába és naplóíró, fészekkészítő időszakába a művész.
Kavargó gondolatok, kétségek, kétségbeesés a kemence tüzében lírává nemesülnek. Birgit világában egyaránt megtalálhatók organikus és geometrikus elemek, melyek csak kiinduló pontok, amiket minden esetben a konkrét mondanivaló ír át- és fölül. Önmagán átszűrt jelképrendszerébe olyan ősi, egyetemes tartalmak tartoznak, mint a kapu, az ív, a fészek vagy a hajó. Számára fontos a tér és annak atmoszférája, ami alkotásra inspirálja. Művészi kifejezésmódjára az elvont, szimbolikus gondolkodás, valamint a korszerű, modern nyelvezet jellemző. Egyszerre használ absztrakt és figurális formákat különböző anyagokat újszerűen kombinálva.
Természet által ihletett formái jelenbe szilárdult személyes emlékek, fénnyel teli elkülönült zárványok. Munkáin a mindent átitató anyagtalan fényt a színek melegítik át, a beléjük álmodott formák moderálják, humanizálják, töltik meg lélekkel. Akárcsak a nézőt, aki nyitott a művészi üveg transzcendenciájára.
Pápai Emese
Hefter galéria, Pannonhalma
2021. július 10.
CSEND. Megállt az idő. Visszahúzódva élünk, mint a remeték. Minden, ami idáig megszokott és fontos volt, ez hirtelen már nem a normalitás: a lélegzetvétel, az érintés, a találkozás, az utazás…
… elmenekülök a gondolatok világába. Elképzelek, emlékezek, újra és újra járom a világot papíron, üvegben. Jól esik visszagondolni, felidézni, őrizni az emlékeket és ezeket gondosan üvegcsövekbe zárni. Építek egy fészket az útinaplómból. Monotonnak tűnik? Minél több időt töltök a fészekrakással, annál jobban fogadom el a kényszerszünetet, felfedezem a lassulás és a bezártság előnyeit.
Németül írom a naplót, ebben a nyelvben érzem magam otthon, ott vannak a gyökereim. Kézzel és tussal, éppen, mint egy igazi naplót. Az üvegcsöveket gravírozom, ezzel is őrizve az írás intimitását.
A napló egy utazásról szól, amit férjemmel megtettem több országban, amelyekben egy a közös: a portugál nyelv: úgy Brazília, Zöldfoki szigetek, Bissau Guinea, mindegyik országban csak kisebb területeket céloztuk meg. Ezt a hét hetes kalandos utat egy kisméretű nyolc kilós hátizsákkal tettük meg, annál hatalmasabb „hátizsák” teli élménnyel, benyomásokkal tértünk haza.
Ez az emlék egy történet az „új időszámításunk” előtt, 2019. évéből származik.
A fészek áttetsző, törékeny, pontosan olyan, mint a mai életünk. Időkonzerválás? Nem, ez a fészek nem fog örökké szólni… Ez a napló-fészek úgy készült, mint egy mandala vagy egy graffiti – a legfontosabb az volt, hogy elkészítsem, lassan, emlékezve, meditálva. Soha nem alkottam még úgy, hogy ne az alkotásom hosszú élettartamára törekedjek. Közrejátszik, hogy az üveg törést nem tűr és az is, hogy az építészeti munkáknak a tartósság az egyik alappillére. Viszont ezt a gondolatot a háttérbe szorítani teljesen új tapasztalatot hozott, szabaddá tett.
„Vor-Zurück”
A HINTA, gyermekkori emlék …. könnyedség, szabadság….. Csábító színek, de a tüskék megakadályozzák, hogy ráüljünk, hogy csak úgy gondtalanul élvezzük az életet.
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Részletek a naplóból (magyarra lefordítva):
…Unter uns schwarzes Meer, über uns schwarzer Himmel, wir fliegen gegen die Zeit…
…Alattunk fekete tenger, felettünk fekete ég, repülünk az idővel szemben…
…Lebensfreude pur. Salvador vibriert. Bunt, ausgelassen, voll – alles bewegt sich rhythmisch. Das steckt an. Die Offenheit und Toleranz den anderen gegenüber – faszinierend…
…Életöröm a javából. Salvador vibrál. Színes, felszabadult, élettel teli – minden és mindenki ritmikusan mozog. Ez fertőz. A mások iránt nyújtott nyitottság és tolerancia lenyűgöző…
…Ich weiß nicht, ob ich von Stefan Zweig beeinflusst bin, oder sind die Brasilianer wirklich sanfte Menschen? Ruhig, bescheiden, friedlich. Heute Abend in Morro auf dem Hauptplatz haben wir stundenlang die Menschen beobachtet: den Pizzaverkäufer, der seine Pizzas nicht loswurde, dafür aber ständig Plastikbeutel verschenkte, Geld wechselte, Müll von anderen entsorgte, dann wieder Bekannten Pizzas spendierte. Der arme Kerl hat überhaupt nichts verdient, und trotzdem immer die gleichbleibende gute Laune…
…Nem tudom, hogy Stefan Zweig befolyásol-e, vagy a brazilok valóban szelíd, melegszívű emberek? Csendesek, szerények, békések. Ma este Morró főterén órákon át figyeltük az embereket: a pizza árus, aki nem tudott megszabadulni a pizzáitól, de műanyag zacskókat adott ingyen, pénzt váltott, más eldobnivalóját fogadta be, majd pizzákat ajándékozott ismerőseinek. A szegény srác nem keresett semmit, és mindeközben nem veszítette el a jó hangulatát…
…Der Recife – Bus hat uns zu einem ausserhalb der Stadt gelegenen Terminal gebracht. Von dort mit der Metro, das wirkt extrem gefährlich: Alles dunkel in der Metro, extrem heruntergekommen, die Fahrt durch echte Favelas, laute Händler, Kranke…Aber es war eine interessante Erfahrung: Brasilien von der Kehrseite…
…A recifei busz elvitt minket a városon kívüli terminálhoz, innen tovább metróval, ami rendkívül veszélyesnek tűnik: A metróban sötétség, extrém kopott, ami valódi favelákon halad át, felszállnak hangos árusok, rokkantak…. Érdekes élmény volt: Brazília a másik arcát látva….
…Ein wunderschön geformter Vulkan und eine spektakuläre Landschaft. Verrückt verformtes Gestein. Dazwischen Weintrauben, zerstörte Häuser. Die Lava – mächtig – überrrollt und beherrscht das Bild. Und trotzdem wirken die Menschen hier nicht unglücklich. Sie bauen ihre Häuser wieder auf, auf der erstarrten Lava oder dazwischen, sie nutzen Teile der Häuser, die nicht völlig zerstört wurden. 2014 ist das passiert, ein langsamer Ausbruch, die Einwohner konnten sich vorbereiten, niemand ist umgekommen. Sie lieben und akzeptieren ihren Vulkan…
…Gyönyörű kúp alakú vulkán és látványos táj, eltorzult sziklák, közte szőlőültetvény, lepusztult házak. A megszilárdult láva hatalmas – beborítja és uralja a képet. Mégis: az itt élő emberek mégsem tűnnek boldogtalannak. Újraépítik házaikat a megszilárdult láván, vagy közte, használják a házak nem teljesen megsemmisült részeit. Az egész 2014-ben történt, lassú kitörés volt, a lakók felkészülhettek, senki nem halt meg. Az itt lakók szeretik és elfogadják a vulkánjukat…
…Der zentrale Rote Platz gleicht eher einer Müllhalde, aber alle fühlen sich hier sehr wohl. Wir auch. Nach einigen Tagen kennt man sich und grüßt jeden, und wird begrüßt. Etwas schief und angeschlagen steht auch ein Riesenplakat in der Mitte „Bem vindo em Bubaque”. Zum Leutebeobachten ist er einmalig. Man sieht, was für Fische die Fischer gefangen haben. In einer Ecke des Platzes stehen die vielen Kühltruhen schrecklich durcheinander und dreckig, aber mit Eis gefüllt und dann auch immer wieder mit Fisch. In der Mitte des Platzes sind immer ca. 10 total weiße Schafe. Ich verstehe nicht, wie die bei der roten Erde so weiß bleiben können, und was ihnen hier gefällt, aber sie sind immer da. Man sieht hier auch die verschiedenen herrlich bunten Kleider und hohen Turbane der Frauen, die mondän über den Platz schlendern. Aus den Bars hört man oft Gezeter, wenn sie mit ihren Männern schimpfen, die das ganze Geld vertrinken. Der Kaschuschnaps soll sehr ungesund sein. Auf Bijagos haben ursprünglich die Frauen das Regiment, sie entscheiden alles. Aber ich denke, die verschiedenen Ethnien und Ausländer haben diese Gesetze aufgelockert. Eigentlich schade….
…A központi Vörös tér inkább szemétlerakó, de mégis mindenki nagyon jól érzi magát itt, így teszünk mi is. Néhány nap elteltével mindenki ismer mindenkit, mindenki köszön és visszaköszön. A közepén egy óriásplakát, kissé görbe és csorba, „Bem vindo em Bubaque”. Ideális ez a tér megfigyelni a járókelőt. Lehet látni, mit fogtak a halászok. A tér egyik sarkában sok fagyasztó áll, szörnyen zavaros és koszos a helyzet, de tele jéggel, majd újra és újra halakkal kerülnek bele. A tér közepén mindig körülbelül 10 hófehér juh “legel”. Nem értem, hogyan tudnak ilyen fehérek maradni azon a vörös földön, és mit szeretnek vajon itt, amikor nincs egy fűszál se nő itt, de mindig ott vannak. Megfigyelhetők a nők csodálatos színes ruháit a magas turbánjaival, elbűvölően sétálgatnak a téren. A bárokban gyakran hallani nyaggatást, olykor szidják férjüket, akik minden pénzüket elisszák. A gyakran fogyasztott kesudió pálinkáról azt mondják, hogy nagyon egészségtelen. A Bijagoson eredetileg a nők a hangadók, ők döntenek mindenről. De azt gondolom, hogy a különböző etnikumok és a külföldiek sajnos felborították ezeket az ősi törvényeket. De kár…
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////