Izgalmas feladat számomra Szilágyi Csilla és Mindák Gergely Morphosa című kiállítását megnyitni, eddig ugyanis ha Csillával és Gergővel a munkásságukról, éppen aktuális munkafolyamataikról, kiállításaikról beszélgettünk – és ezt formálisan tettük –, akkor rádió-interjút készítettem velük. Én tehát kérdeztem, ők pedig meséltek. Most azonban rajtam a sor, hogy beszéljek a művekről.

Az említett interjúkat, beszélgetéseket egymás mellé helyezve megmutatkoznak a két művész gondolkodásmódjában fellelhető hasonlóságok, kapcsolódások, melyeket a jelen kiállításon is megfigyelhetünk. A hasonlóságok a műalkotások általi történetmesélésben érhetők tettem. Csilla elsősorban saját, illetve barátai, ismerősei személyes történetei által inspirálódik, míg Gergő esetében gyakori a képzőművészeti munkák, valamint a társművészetek, elsősorban irodalmi alkotások alapulvétele, továbbgondolása. Az alkotás mindkettejük számára folyamatos önismereti munka, rendrakás a lélekben. A fejlődés ezen formája időigényes, azonban – ahogy ők maguk is megfogalmazták már – kiváló hosszútávú befektetés.

Erre a lassú, de alapos átlényegülésre utal a kiállítás címe: Morphosa. A címválasztást az a hosszú éveken át tartó folyamat ihlette, amikor szerves anyagokból kőzetek jönnek létre. Mivel a területnek nem vagyok ismerője, nem mélyednék el a kérdésben, arra azonban talán ennyi információ is rávilágít, hogy a természetnek milyen alapos, időigényes munkája került az alkotók figyelmének középpontjába.

Csilla a Transfuse című sorozatának második egységét, a Transfuse_02-t mutatja be. A sorozat első része 2006-ban jött létre Csilla diplomamunkájaként. A munka egy fémből készült háromszögrács-hálóra integrált gömbölyded alakzatú üvegszerkezet, mely interakcióba lép az őt érő fényhatásokkal. A 2017-es Art Market Budapesten egy mesterséges tóban kapott helyet a Transfuse_01, ahol nemcsak a természetes fénnyel, hanem a vízzel is interakcióba léphetett. A különféle installálási és bemutatási lehetőségek is felhívják a figyelmet a természettel való kapcsolódás lehetőségére, a természet és a művészeti alkotás egymásra hatásának erejére. Ezzel a motívumrendszerrel továbbdolgozva, ezen a gondolatmeneten továbbhaladva alkotta meg Csilla a Trasfuse_02 műtárgyegyüttest. Az itt kiállított szobrok üveg és beton alkalmazásával jöttek létre, a Transfuse_01-hez képest jobban kilépve a térbe. A beton és az üveg izgalmas párbeszédben áll egymással, kiegészíti egymást: a beton a stabilitást képviseli, az áttetsző üveg pedig légiességgel látja el a szobrokat. Az objekteket centrális kompozícióba rendezett geometrikus formák alkotják. Csilla megengedő a geometrikus formákkal, a szögeknek, domborulatoknak nem kell tökéletesnek lenniük munkáiban; ahogy ő fogalmaz, a formáknak „része az oldottság, a kézmeleg vonalvezetés is – a tűpontos szerkesztés elvenne belőlük. Az üveg és a beton találkozásánál pedig tovább oldódik a szigorú mértaniság a mintázott megmunkálásban.” A geometrikus formákat Csilla a természettől kölcsönözte. Szobrai többeket emlékeztetnek keresztbe vágott növényekre, gondoljunk csak egy szeletekre vágott paradicsomra, narancsra vagy egy kettéhasított brokkolirózsára. Megnyitóbeszédem elején említettem, hogy Csilla személyes történetekből merít ihletet. Ezek a történetek egyes korábbi munkáin egyértelműen megjelennek, az itt kiállított alkotásokon azonban geometriai formákká egyszerűsödve mutatkoznak meg.

Gergő munkáinak bemutatásához hadd idézzek egy részletet Platón Phaidon című művéből.

LXI. (…) sok és sokféle nagy folyam van; és a sok közé tartozik az a négy folyam, melyek közül a legnagyobb és a legkülsőbb részen folyó az Ókeanszonak nevezett; a vele épp szemben és ellenkező irányban folyó az Akherón, mely más puszta helyeken hömpölyög át és a föld alatt folytatódva az Akheruiszasz-tóba szakad, ahova a legtöbb megholt lelke érkezik. (…)
LXII. (…) mihelyt megérkeznek a halottak arra a helyre, ahova a daimonja vezérli mindegyiküket, először is ítélettel különválasztják, kik éltek szépen és jámborul, s kik nem. És akikről az kiderül, hogy közepesen éltek, azok az Akherónhoz vonulva (…) eljutnak (…) a tóhoz, és ott laknak, és megtisztulva vétkeiktől, letöltve büntetésüket feloldozást nyernek (…), akik viszont orvosolhatatlannak bizonyulnak bűneik nagysága miatt, (…) azokat őket megillető sorsuk Tartaroszba veti, ahonnan soha többé nem jönnek fel. Akik pedig orvosolható, bár nagy vétkekkel vétkeztek, (…) és azután megbánva, másmilyen életet éltek (…), azoknak is a Tartaroszba kell ugyan zuhanniok, de miután lezuhantak és egy évet töltöttek ott, felveti őket a hullám (…). Akikről pedig az derül ki, hogy különösen jámborul éltek, azok a földbeli helyekről kiszabadulva (…) feljutnak a tiszta lakóhelyre, és a föld felszínén lakoznak. Akik pedig ezek közül a bölcsesség szeretete által kellőképpen megtisztulnak, a testük nélkül élnek az egész hátralevő időben, és még ezeknél is szebb lakóhelyekre érkeznek, melyeket világosan leírni nem is könnyű és az idő sem elég rá most.
(Kerényi Grácia fordítása)

Gergő munkásságát megismerve szembetűnővé válik, hogy a művészt komolyan foglalkoztatja élet és halál kérdése. A táj születése című sorozatában Weöres Sándor Mahruh veszése című versét dolgozta fel, de folyamatosan foglalkozik Arnold Böcklin sokakat megihlető A holtak szigete című festményének tanulmányozásával is. Itt kiállított szobrai is ezt a témakört boncolgatják. Munkái egysége a Megkövült erdő címet viseli. Az alkotások az alvilág folyójára, Akherónra, illetve az ott zajló eseményekre reflektálnak. Ahogy az imént felolvasott szövegrészlet is mutatja, az élők és holtak világát egymástól elválasztó folyó minden lélekkel, és ezeknek a lelkeknek a történeteivel is találkozik. Gergő értelmezésében a folyóba belemosódnak a földi és alvilági élet eseményei, majd uszadékfaszerűen sodródnak a vízzel. Ezeket az uszadékfákat jelenítik meg a Megkövült erdő darabjai. A szobrok precízen megformált geometrikus alapelemekből jönnek létre, ám élő szervezetet idéző formavilággá, faág szerű struktúrává állnak össze.

A megkövülés, megszilárdulás folyamata az üveg és a beton létrejöttét is jellemzi. Mindkettő lágy, folyékony halmazállapotból válik szilárd anyaggá. Csilla és Gergő az elmúlt években jelentősen fejlesztették, tökéletesítették üvegmegformálási és betonöntési ismereteiket, technikájukat. Az üveggel való kapcsolatukat elsősorban az amerikai Pilchuck Glass Schoolban mélyítették el, ahová tanítani is visszahívták őket. A beton művészi megformálását hazai közegben tökéletesítették Csurgai Ferenc szobrászművész kurzusain, illetve a Monostori Művésztelepen. Csurgait követve – aki hazánk egyik legjelentősebb, betonra specializálódott szobrászművésze – Csillát és Gergőt is az a művészi hozzáállás jellemzi, miszerint a beton anyagára úgy tekintenek, mint amitől eltávolíthatók a ráragadt ipari jellemvonások, és kellő művészi hozzáértéssel levegős, könnyed műalkotások anyagául szolágálhat. A Monostori Művésztelepen töltött idő alatt többek között a Veres Balázzsal folytatott közös munka gyakorolt nagy hatást arra, hogy miként nyúlnak az anyaghoz. Újtechnológiás betont alkalmaznak, mely olyan kemény halmazállapotot nyer a megszilárdulás során, mintha kővé válna. A zsalu megválasztását is alapos munka kíséri, hiszen az öntőforma minden tulajdonsága megjelenik a betonon, a szobrok felületén a zsalu belső oldalára felvitt filctollrajzolat is megmutatkozik. Csilla kézzel formált agyagot és PVC lapokat használt szobrai megformálásához, Gergő pedig hungarocellformába öntötte a betont.

Az itt kiállított munkákon megfigyelhető áttörések, finom vonalvezetés, színezések, precíz megmunkálás és az üveggel történő összedolgozás nemcsak a magasfokú művészi hozzáállást és anyagismeretet teszi tettenérhetővé, hanem azt az elmélyülést és önismereti munkát is, melyről megnyitóbeszédem elején ejtettem szót. A hosszútávú befektetés meghozza eredményét.

Molnár Zsuzsanna